
A népszerű Facebook oldalt működtető Vas vármegyei gazda beszélt lapunknak a kezdetekről, a jobboldal melletti kiállásról, a kormányzati támogatás hatásaitól, Ukrajna gyorsított uniós felvételének veszélyeiről és az lmbtq-lobbiról is.
A volt igazságügyi miniszter a jogon túlra merészkedett.
A főpolgármester újfent bizonyította az örök igazságot: pénz mindig arra van, amire szeretnénk, hogy legyen.
Lovagi rangra emelte a brit uralkodó David Beckhamet.
Ahogy Kosztolányi Dezső írta a Halotti beszédben: „Ilyen az ember. Egyedüli példány.” A Műcsarnok minap megnyílt kiállítása erre hívja fel a figyelmet a kortárs magyar képzőművészet több mint kétszáz alkotásán keresztül.
Egyértelmű érveket fogalmazott meg a cikk szerzője.
A 4,95 millió Cseh Katalin hazája lennénk, akik húsvétkor bezárkóznak macskával netflixezni? Francesca Rivafinoli írása.
Az olasz húsvét mindig az életörömről, a hagyományok tiszteletéről és a közös ünneplésről szól.
A pápa nagypénteki meditációiban arra figyelmeztetett, hogy Jézus keresztútjával ma is naponta szembesülünk, de világunkat az egoizmus, a közöny és a számítás uralja.
„A Vészabó Noémi által képviselt művészi világ szerves része a magyar kultúra színes és élő hagyományának” – fogalmazott Hankó Balázs.
Tamásné Hinkel Mária nem csak az emlékeiben őrzi a családi és közösségi örökséget; évszázadok bánatairól és örömeiről beszélgettünk vele a Duna menti községben.
Zombi marxisták, a reformkor története, a valódi reakció és jobboldali könyvlista is szerepel a konzervatív lap új számában.
„A magyar népzene és a néptánc tudja legjobban bemutatni a nemzeti karakterünket” – hangsúlyozta Rosonczy-Kovács Mihály annak kapcsán, hogy a csárdás hagyománya felkerült az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára.
A nagy múltú édességgyártó „történelmi pillanatként” éli meg az eseményeket.
Nem nézhetjük tétlenül közösségeink kétségbeesett küzdelmét önazonosságuk megtartásáért.
„Minden állami gondozásba kerülő gyermek egy-egy tragikus sors. De nem reménytelen” – vallja Deák Péter, aki a népi hagyományok segítségével több mint négy évtizede gyermekotthonban élő gyerekek nevelője és életútjuk kísérője.
Ez a kis színes hír arra jó elsősorban, hogy igazolja, mennyire nem találnak fogást Orbánon. Ungváry Zsolt írása.
Erre a kérdésre igyekszünk választ adni gondolkodástörténeti és történelmi összefüggések felvillantásával. Boros János, az MTA doktora és Palkó Attila, filozófia szakos bölcsész írása.
A programok leállítása világszerte 54 milliárd dollárnyi támogatás megvonását jelenti.